Tengeri csata
Black James Kidd 2005.09.24. 10:57
Egy kapitány búcsúja.... Idézet a klánvezéri fórumról, In Character. Gratulálunk a szép búcsúhoz!
Black James Kidd
#51606 | |
A Kapitány a tükör előtt áll. Belebámul az alkalmatosságba, de csak egy megfáradt öregembert lát, aki félig borotvahabos arcát kapirgálja egy pengével. A szoba körülötte nem más, mint egy irattár. Poros tekercsek hatalmas dobozokban, amik a kabin területének nagy részét elfoglalják. A sarokban poros szalmával kitömött priccs. Az egész helyiséget megüli a deszkákból szivárgó állott, sós levegő. A tükör előtt készülődő ember -a Batavia fregatt volt kapitánya-, Black James Kidd bomlott elméje nem fogja fel a körülötte levő világot. Számára ez a priccs, ez a szoba maga a kapitányi kabin. Távolba révedő tekintete túllát a borotválkozó tükrön. Csatákat, vért és halált lát. Árulást lát és hall. ~A legénység el akar árulni, a kalózok elfoglalnák az én hajómat!~ Gondolatai minduntalan visszakanyarodnak Morholthoz; a dicső fél-troll mennyiszer keresztezte útját! ~Hiányozni fog a vén nagyfogú.~ A kapitány befejezi a borotválkozást, végigsimít csupasz állán, akkurátusan megigazítja minden egyes tartozékát ruházatának. Az övcsatot középre helyezi, a kifényesített kardot felköti, majd határozott léptekkel siet az ajtóhoz. Lecsap a kilincsre, és a fedélközből kilép a Batavia fedélzetére.
A Batavia, a hatalmas fregatt békésen ring a Távolrévi kikötő vizén, közel az öböl bejáratához. Megszokott látvány ez, mély merülése miatt nem áll soha a stéghez kirakodni, na meg mert kalózhajó. Persze ez inkább csak nyílt titok, hiszen egy déli állam kereskedőcsaládjának zászlaja leng árbocának magasában, emellett a kikötőmester is súlyos aranyakat érezhet magáénak, ha vizsgálódás helyett egy pohár groggal foglalatoskodik, mikor tiszteletét teszi a hajón, annak kikötésekor. A kellemes estén a hosszú útról megtérő hajó békésen ringatózik, fedélzetén csak kéttucat kobold és az örült exkapitány, James maradt. A koboldok őrségben, a kapitány meg a legénység övezte tisztelet miatt. Mióta hetekkel korábban előkerült a tengerről és félőrülten felmászott a hajóra, azóta nem nagyon beszélt senkivel; az irattárba zárkózott, amit kabinjának vélt. A matrózok etették, itatták tisztelték. De tartottak is tőle. Nem véletlenül. James megjelenése a fedélzeten kisebb riadalmat kelt az őrségben, de miután az első koboldot a férfi lehajítja a hajóról parancsmegtagadás miatt, már nincs, aki szembeszegülne a parancsoláshoz szokott kapitánnyal. A horgony felemelkedik, a vitorlák lassan, de biztosan bomlanak ki, és bár a kéttucat kobold épphogy elég, a hajó méltóságteljes ívben indul meg az öböl belseje felé.
A Batavia legénysége, mint mindig egy-egy eltávozás alkalmával, szétszéledt a városban, szétmásztak, akár a hangyák. Ellepték a parti lebujokat és mulatókat, hogy tetemes zsoldjukat mind ott verjék el. A Késdobálóban ma tucatnyi a hajóról származó matróz mellett a kinti hűvös este ölelése elől betérő tiszti kar is itt ejtőzik. Grogot és pálinkát, erős söröket vedelve viccelődnek, ahogy telik az idő, már csak a szalagok és a kalapok különböztetik meg őket a részeg tengerészeiktől. Ekkor nyílik a késdobáló ajtaja. Az éjszakai ködöt felkavarva ront be rajta egy sebhelyes arcú matróz. Persze senki nem törődik vele, amíg el nem kiáltja magát. -Egy kalózhajó harcol a kikötőben! Zimma, a Batavia boszorkánymestere már emeli is korsóját a dicső kollégákra, de majd bele is fullad a pohár forró vajas rumba, amikor a matróz folytatja: -A Batavia, a tengerek ostora! A pillanatnyi döbbent csendet kiáltozás és az ajtó felé tóduló tömeg zaja szaggatja ketté. A Tisztek ostobán néznek egymásra, majd mivel magyarázatot senki szeméből nem olvashatnak ki, a tömeg után sietnek mindahányan.
A Batavia táncol. A hatalmas kikötőöböl bejáratánál forgolódik a hatalmas fregatt, három tengerészeti karavell között. A kapitány a kormányrúdnál áll, sapkáját már valahol elhagyta. Tekintete tűzben ég, messze jár innen, távoli csatát vív, de ennek hatására harcol a valóságban is. Bomlott elméje összekötötte az árulást a kalózszövetséggel, távolrévvel, és még ki tudja, milyen kihallgatott szófoszlányokkal és régi emlékekkel. Kalóznak vagy kereskedőnek nézi a tengerészet hajóit, nem tudni, de nem is számit. Az első dermedt percek után, mikor a kikötött hajókra tüzet nyitott a fregatt, tucatnyi vitorla bomlott ki, vörös, arany és kék zászlók reppentek a magasba, ahogy a karavellek villámgyorsan vetették rá magukat a hiányos legénységgel harcoló Bataviára -a hajóra, aminek árbocán kalózlobogó lengett.
A fregatt alig-alig tüzel a karavellekre, első katapultja már egy órája találatot kapott, megölve egy koboldot, akinek a szétrepülő faforgács egy szilánkja lett a végzete. A kapitány nem vette tudomásul esélytelenségét; órák óta bravúros ügyességgel forgolódott a szélben, ami neki kedvezett, ki-kifogta a karavellek vitorláiból a déli szelet, és többször ügyesen farolt el a megcsáklyázni akaró hajók elől. A koboldok menekültek, egyenként vetették magukat a vízbe a kapitány átkaitól űzve, aki a pokolba küldte őket a kormányállásból. Fel sem merült bennük, hogy a démon megszállta emberre támadjanak. A Batavia fővitorlája nagyot reccsen, ahogy a hajó a szélbe dől, és a kikötőbejárat felé veti magát. A karavellek nem tétováznak, hosszú órák keserves munkája után megunták a kergetőzést. Tüzek lobbannak a fedélzetükön. A tengerészek a ballisztákat és a katapultokat igazgatják, a lövészek a jelre várnak. A dermedt, vihar előtti csendben csak Black James Kidd kötélzet ropogásától kísért dalát hozza a szél… -Kalóznak lenni johoho! Tűzviharba borítják a Bataviát. Tucatnyi lövedék csapódik a fedélzetbe, a naftával töltött katapultlövedékekkel pontosan céloznak, a kötélzet magasában robbannak, forró, olajos tüzük végigfolyik a fedélzeten, majd mind eltalálja az egyenesen menekülő hajót. Kötélzetbe, szürke vitorlába kap a tűz. Alig fél mérföldet tesz meg a nyílt tengeren a hajó, fekete füstöt okádva, akár egy haldokló leviatán, nyeli el a hullámok sötét öle.
Obelin, Gart, Zimma, Kai, a tisztek a rakpart kövén állnak, kezükben kalapjuk. Így nézik otthonuk pusztulását. Ahogy hullámsírba száll világuk. Zimma piszkos arcán könnycsepp gördül végig. Biztos csak a kikötőt megülő füst miatt, a Batavia füstje miatt.
Hónapok teltek el azóta. Sokan jöttek, hogy a Batavia és Black James Kidd kincsét megtalálják. Gyöngyhalászok keresték a hajót, de nem lelte senki. Mély a tenger, tele áramlatokkal. Sose lelte meg senki. Ekkor kezdték terjeszteni a pletykákat, hogy a Batavia szellemhajóvá vált, és a környező vizeken pusztít őrült kapitánya vezetésével. Nem kegyelmez senkinek, elsüllyeszt, kifoszt minden hajót, kit útjába sodor a szeszélyes szél, és megöl minden teremtett lelket, ki elé kerül. Néhányan legyintenek erre: ’Ha mindenkit megöl, honnan tudod, hogy létezik?’ | |
|