*Fájó emlék, nem tudom már hány éve is annak mikor az az éjszaka bekövetkezett. De minden részlete megmaradt fejemben. Szörnyű emlék, akkor emberi években mérve 25 év telhetett el születésem óta, aznap este együtt volt a család. Ritka volt amikor együtt vacsorázott a család, odakint éjszaka volt már, az ég tiszta volt, s a környék csendes volt. Túl csendes. Édesanyám épp a levest kavargatta, édesapám bátyámmal és nővéremmel nevetgéltek egy történeten, amit egy falusiról mesélt apám, én a macskámat simogattam az asztal mellett, mely már meg volt terítve. Kis faházban laktunk, s nővérem és bátyám már nem velünk lakott, de néha eljöttek hozzánk vacsorára, vagy ebédre. S olyankor mindig meséltük egymásnak a történeteket, és az új eseményeket. S ekkor következett be az amit soha nem feledek el. Az ajtón szörnyek törtek be, fél ember fél szörnyek, éles karmokkal és fogakkal. Gyilkolás és a éhség vonzotta oda őket, 7-8-an lehettek, de elegen ahhoz hogy ne tudjunk ellenük védekezni. édesanyám, s nővérem a sarokba futottak. Nekem és apámnak sikerült előrántanunk a kardunk, de bátyám nem volt ilyen szerencsés, az első szörny azonnal elvágta a torkát a karmaival. Őt apám megölte, s még volt ereje még egyet megsebesíteni, aki valószínűleg nem élte túl az estét, én a késemmel és kardommal apám felé igyekeztem, s egyet én is leszúrtam, de édesapámat már nem tudtam megvédeni, az egyik szörny hátába vájta karmait. Teljesen megdermedtem, nem tudom mitől, félelemtől vagy a szörny szemétől ahogy rámnézet, de teljesen elnehezültek tagjaim, s térdre estem. érzékeim megmaradtak, de nem tudtam mozdulni, fájdalmat nem éreztem, de kellemetlen tompaságot éreztem a hátamban, az egyik szörny megsebesítette a hátam, s a gerincemig hatolt, s ettől megbénúltam, s falnak dőltem. Még láttam ahogy édesanyám és nővérem sikítva próbál küzdeni ellenük, de esélyük sem volt. Utolsó amit láttam, az volt ahogy édesanyám halott tekintete engem néz. Majd elájultam. Mikor felébredtem egy sötét és nyirkos helyen voltam, s furán éreztem magam. Első gondolatom az volt hogy hol vagyok, másik hogy tudok-e mozogni. erősen koncentráltam a kezemre, s láttam hogy megmozdulnak ujjaim. Furcsán éreztem magam, s fájt az egész testem. Majd megláttam az egyik szörnyet a félhomályban, aki engem nézett, kis idő mulva bejött egy másik akinél fáklya volt, s így már láthattam őket, az arcukat. Hegyes füleik és nagy szemfogaik voltak, fejükön nem volt haj, s fehér bőrük volt, olyan mint a liszt. Egyik odajött hozzám s ezt mondta:*
-Most már te is közülünk való vagy, félig olyan mint mi, s te is gyilkos leszel mint mi, az ösztönök eluralkodnak rajtad, s vágyni fogsz a gyilkolásra, a vér és a hús szagára, az étvágyad nem csillapíthatja más, csak vér és hús. Te is olyan lettél mint mi szörny, ki másokból él.
*Majd éktelenül el kezdett kacagni, de oly hidegrázó és rekettes hangon, hogy aki hallja, világgá fut tőle. Hetek teltek el, míg lassan felépültem, s erősödtem, elhitettem velük, hogy urrá lett bennem is az ösztön, s hogy én is olyan lettem mint ők, eleinte úgy tettem mintha ellenállnék, majd szép lassan már úgy viselkedtem mint ők. Megmutatták fortélyaikat, új képességeim. A gyors gyógyulást, a gyorsaságot, a mérhetetlen erőt, a nesztelenséget. Időközben a fél szörny létem miatt, körmeim megnagyobbodtak, s cska fogammal tudtam lerágni őket, más fém nem vágta el, s fogaim is megnőttek. S vártam a bosszú napját. Ami el is érkezett. Már csak 4-en voltak, mivel a többiek meghaltak a házunkban. Egyik este, mikor ketten elmentek állatokra vadászni, s másik kettő ott maradt a barlangoknál, elérkezett az én időm. Megvártam míg külön válnak. Az egyikük egy nyulat evett épp, amit pár napja fogtak, a másik pihenni tért. Először a pihenő szörny nyakát vágtam el, majd utánna a másik hátát szántottam végig karmaimmal. Könnyű volt őket elintézni, mert nem számítottak rám. A másik kettő nehezebb eset volt, mert vadászat után megérezték a barlangoknál a társaik vérének szagát. Eldobták az állattetemeket és berohantak a barlangrendszerbe, ahol vártam rájuk. Rögtön megértették mi a helyzet. Én már nem tudtam megállni, a bosszú ereje éltetett. Rájukrontottam, az elsőt fellöktem, a gyors mozdulatok miatt nehezen tudtak védekezni, az első feje a falon vágódott szét, amikor nekilöktem, a másik közben belekarmolt a lábamba, ami szörnyű fájdalommal járt, de csak akkor éreztem, a következő pillanatban felerősödött haragom. S verekedni kezdtünk, bár fél lábam béna volt, de azért tudtam verekedni, pár pillanat múlva végiszántottam bal kezét, a fájdalom miatt elvesztette figyelmét, s ekkor végeztem vele is. Percekbe telt míg az örjöngést és az üvöltést abba tudtam hagyni, s szép lassan megnyugodtam, s néztem a négy holtestet, akiket én öltem meg. S kimentem a barlangból az erdőbe, s lepihentem nem messze onnan, még aznap éjjel begyógyult a lábam a gyors gyógyulás képesség miatt. S hajnalban futni kezdtem, bár kicsit még furcsán, de futottam, s meg nem áltam míg erőm bírta. S egy nyugalmas helyet keresve, éveket töltöttem a nyugodtságom visszanyerésére, s avval hogy edzem magam, lelkileg és testileg, s fejlesztettem képességeim is. Majd jártam a világot. Pár száz éve kiderült, hogy apám még él, bár ő is félszörny lett valami úton módon de élt. S meg is találtam évek múltán. De nem örültünk egymásnak, Sokat meséltünk egymásnak, de már tudtuk hogy nem lehetünk úgy mint rég, családként. Úgy viselkedtünk egymással mint két idegen, sokat tanított évek során, s egyik napon elváltak útjaink, bár néha még találkozunk, ha van valami fejlemény. sok olyan szörnyet levadásztunk kik a családunk megölték, s ha valamelyikünk megtalál egy barlangot, ahol ők élnek, akkor szólunk egymásnak, bár nagyon ritka. S pár éve ebbe a klánba csatlakoztam, s megbarátkoztam az itt lévőkkel is. Az állatok a barátaim, de most már a klán tagjai is azok. Ez volna az én történetem, mely már évszázadok óta nyomja lelkem, s gyötri elmém.