Alkonyat.
Kint állni a domb tetején, és bámulni a lenyugvó Napot, ez olyasmi, amit semmi másért nem adnék. Alkonyatkor úgy érzem, a világ megnyílik előttem, minden könnyűvé válik, ezüstszálak fonódnak a kezdődő sötétségben. A szél felkapja ruhám szegélyét, könnyű leszek, tán engem is repít magával, közel, egészen közel, hogy elkaphassam az utolsó, gyönyörű sugarakat. Ezért érdemes élnem... Ezért választottam az Alkony Fényei klánt.
Kinyújtom a kezem, és az ezüstös fény ráfolyik, egyet alkotva lelkemmel. Mikoron távozik végül, az utolsó napsugarak magukkal viszik levelemet is, és remélem, eljuttatják hozzád...

"Köszönöm leveled, Alapító Mester!

Azt hiszem, az első kérdésedre már te is tudod a válaszomat. Azért választottam az Alkony Fényeit, mert az alkony fénye nagyon sokat jelent nekem.
Valaha, mikor még volt családom, minden este kiálltunk a dombtetőre, hogy együtt búcsúzzunk el a Naptól, és, hogy együtt érezzük, milyen titokzatos és csodálatos világ az a köztes, amely felváltja a Nappalt, még mielőtt átadná helyét az Éjjelnek.
A családomat elvesztettem. Ez egy nagyon hosszú történet, és nehéz szavakba önteni, de én azóta is minden este keresek egy dombtetőt, ahol emlékezhetek.
Igen, nagyon szeretnék aktív tagja lenni a klánnak, bár nem teljesen vagyok még tisztában vele, hogy mit kell tennem, ha valóban tag leszek, de mindent megteszek, hogy segítsem a közösséget.
Terveim nincsenek valójában, csupán jó lenne tudni, hogy nem vagyok egyedül ezekkel az érzésekkel, és ez talán új célt adna elém, valamit, amiért ismét érdemes lesz élnem.
Ha úgy döntötök, hogy befogdtok magatok közé, a pénz természetesen nem akadály számomra, megtiszteltetésnek venném.

Köszönettel és az első apró holdsugarakkal küldi üdvözletét:
Ynne Diam, azaz India.